PowerPoint 2010

Gönye Zoltán képe

PowerPoint 2010 - két hasznos apróság, ha idegen gépen kell előadnia

Hiába írunk 2010-et, idegen helyen (idegen infomatikai környezetben) előadni egyet jelent a váratlan − és egyben kellemetlen − meglepetésekkel.

A PowerPoint 2010-ben van azonban két apró szolgáltatás, amely egy kicsit könnyíthet ezen a helyzeten:

1)Az elkészült prezentáció „összecsomagolása” indulás előtt

A „Package Presentation for a CD” menüpont segítségével a teljes prezentációt becsomagoltathatjuk a PowerPoint 2010-zel. A PowerPoint ezen funkciója azért nagyon hasznos, mert a prezentációhoz tartozó összes mellékletet (pl.: videók, hangok, fontok) egybecsomagolja, biztosan semmit nem felejtünk ki.

Gönye Zoltán képe

A PowerPoint 2010 újdonságai II. – ingyenesen letölthető e-book

Az üzleti életben az egyes oktatások során, a munkatársaknak tartott tájékoztatókon vagy a menedzsmentnek tartott beszámolók alatt szinte egyeduralkodóvá vált egy szoftver: a PowerPoint.

Az ezabeszed.hu szerzőiként továbbra is valljuk, hogy az előadások hatásossága elsősorban az előadón múlik. A prezentáció sikere csak másodsorban múlik a használt eszközökön.

Ugyanakkor azt is valljuk, hogy érdemes figyelemmel kísérni a fejlődést, az új szoftverváltozatok által felkínált lehetőségeket.

Gönye Zoltán képe

A PowerPoint 2010 újdonságai I. - Mentés videóként

A PowerPoint 2010 Beta változata a Microsoft oldaláról az írás időpontjában ingyenesen letölthető, lehet próbálgatni.

Jóllehet a PowerPoint életében „a nagy ugrást” a 2007-es változat hozta, a PowerPoint 2010 Beta változatában is van egy-két figyelemre méltó újítás. Ezek közül az egyik a video (.wmv) formátumban történő mentés lehetősége. A funkciót a Save As, vagy a File menü Share menüpontjában lehet elérni. Kellő elszántsággal eddig is meg lehetett oldani a PPT állomány videóként történő elmentését, de közel sem olyan egyszerűen, mint a PowerPoint új, 2010-es változatában.

Tartalom átvétel