Az életre keltett számok II.

Nemrég láttam az Egek ura című amerikai filmet (2009), amelyben a főhős, Ryan Bingham, a számok életre keltésének egyik módszerét alkalmazza, kiválóan. Ryan a nagyvállalati leépítések szakembere (ne szépítsünk: ő az, aki abból él, hogy Amerika-szerte embereket rúg ki). Ha éppen nem kirúg valak(ike)t, akkor repülőn ül, és a következő áldozatok felé tart. Ezen túl pedig − időnként − előad olyanoknak, akik erre a munkára készülnek (mármint emberek kirúgására).
Ryan Bingham célja, hogy hallgatóságát eltérítse ettől a munkától. Egyik előadásában arról a rengeteg utazásról beszél, amely a munkával jár. "Elmúlt évben 350.000 mérföldet tettem meg…" − mondja ő. "Ez nagyon sok" − gondolhatják a hallgatók, de ez a nagyon sok még kevés ahhoz, hogy elszántságukban meginogjanak. És itt következik a retorika. Ryan így folyatatja: "A Hold 250.000 mérföldre van a Földtől."
Ha az előadónak korábban nem sikerült volna elbizonytalanítania hallgatóságát, akkor a fenti − rendkívül érzékletes − párhuzammal sokat tesz az ügyért. Ha a számokat nem is jegyzi meg a hallgatóság, az érzés benne marad: ez egy olyan távolság, amely a földi halandók számára teljesíthetetlen…
(A kilométerekhez szokott magyar mozinézőnek egyébként nemcsak a szám, a 350.000 okozhat fejtörést, hanem a hosszmérték, a mérföld is. A Hold-párhuzam ilyen szempontból is jól jön tehát.)
Legközelebbi bejegyzésemben is a számokról fogok írni: egy újabb példán keresztül mutatom meg, hogy nem mindig életre keltés az, ami annak tűnik.
Ingyen letölthető hanganyag!
- Mi az, ami TANULHATÓ a beszéd/előadástechnika kapcsán? És mi az, ami nem?
- "Én mérnök vagyok. Az én dolgom nem a szónoklás, nem az előadás!" Nagyon sok műszaki végzettségű embertől hallottuk mi már ezt. Mit kockáztat az, aki ezt komolyan is gondolja?
- Ön ismer jó szónoki képességű politikusokat? Tudja, hogy az ő beszédeik hogyan készülnek?
Kíváncsi a válaszokra? Töltse le, és hallgassa meg "Beszélgetés a beszédről" című hanganyagunkat. Ehhez nem kell mást tennie, mint megadnia a nevét és az e-mail címét.
Címkék
Legfrissebb...
Tartalom megosztása



