Hogyan kell megjegyezhetővé tenni egy adatot?

Gönye Zoltán képe

Úgy tűnik, hogy érik a görög válság után a spanyol is. Mindez valahogy szóba került, miközben együtt kávéztam az egyik munkatársammal. Kiderült, hogy mindketten olvastuk az index.hu témába vágó cikkét. Íme 3 mondattöredék ebből a cikkből:

Görögországnak 110 milliárd eurós pénzügyi segítséget szavaztak meg, és ez súlyos terhet jelent Szlovákiának is. [...] Pozsonynak 3 év alatt 816 millió euróval kell segítenie Athént, ez az ország GDP-jének az 1,2%-a. [...] Másképpen fogalmazva minden egyes szlovák állampolgár 150 eurót ad a görögök kasszájába...

A hivatkozott cikk most már több mint egy hónapos, egészen pontosan május 4-i keltezésű. Egy adatra azonban mind a ketten emlékeztünk:

a szlovákok fejenként több mint 30.000 forinttal járulnak hozzá a "görög kalandhoz"!

Miért pont a 150 euró nagyságrendjére emlékeztünk?

Mert a többi adat mérnöki vagy közgazdász szemmel biztosan korrekt ugyan (110 milliárd euró, 816 millió euró, GDP 1,2%), de ezek a számok egyszerűen nem emberléptékűek. Nem így a 150 euró nagyságrendje!

(Egyébként valószínűleg sokkal pontosabban emlékeztünk volna erre az adatra is, ha forintban adja meg a szerző. Ma hazánkban a többségünk a forintban kifejezett árak között tud gyorsan eligazodni.)

A számok emberléptékűvé alakítása egy hasznos technika. Nagyban megkönnyíti az adatok megjegyezhetőségét az olvasók számára. Érdemes megjegyezni, mert ez a technika nem csak írásban, hanem előadások során is kiválóan alkalmazható!

Olvassa el még Kinga és Tamás írásait is a számok életre keltésének haladó trükkjeiről, és iratkozzon fel hírlevelünkre!