Személyes márka

A HVG előfizetés mellé kaptam egy Magyar Super Brands 2010 kiadványt is. Átlapoztam, és belefutottam egy érdekes cikkbe, melynek címe: „Personal branding”. (*)
Dr. Serényi János egy személyes élménnyel kezdi a cikkét: az egyik personal branding-ről (személyes márka) tartott előadása alatt az egyik hallgató − a szerzőt is meglepve − az öltözködés fontosságára szűkítette le a personal branding fogalmát.
Azt Serényi is elismeri, hogy az öltözködés egy fontos eleme a személyes márkának és a személyes márkaépítésnek, de messze nem az egyetlen. Ő inkább az összkép fontosságára, a hitelességre helyezi a hangsúlyt.
Mi is ezt az álláspontot osztjuk, és közben nem tudunk elmenni szó nélkül a personal branding témaköre mellett:
Ma már sokan vannak Magyarországon is, akik odafigyelnek arra, hogy milyen kép alakul ki róluk, sőt: a személyes márka, personal branding témakörrel is egyre többen foglalkoznak. Ami viszont meglepő, az az, hogy a személyesmárka-építők közül mennyien nem foglalkoznak azzal, hogy egy-egy előadásuk, fellépésük alkalmával milyen kép alakul ki róluk. Sőt: olyan vezetőről is tudunk, aki inkább megfutamodott az előadások, prezentációk elől, nehogy kárt tegyen a nagy nehezen alakítgatott „személyes márkájában”. Pedig a személyes márka megjelenítésére kevés jobb lehetőség adódik, mint egy-egy előadás. Példának nézzen meg Ön egy-egy előadást a következő előadóktól:
-
Seth Godin (marketing)
-
Sir Ken Robinson (oktatás)
- Steve Ballmer (Microsoft)
- Steve Jobs (az Apple vezére, sőt: szinte már kultikus alakja)
Steve Jobs példája egészen egyedi, neve szinten eggyé vált az Apple-lel, termékbemutató előadásait már előre várja a közönség.
(*) A personal brand-et „személyes márká”-nak szokták fordítani, bár láttam már olyan könyvcímet is, ahol nagyon szellemesen a „személyes márka” fordítás helyett „Énmárka” jelent meg (egyébként magát az „Énmárka” című könyvet olvasásra nem ajánlom).
Ingyen letölthető hanganyag!
- Mi az, ami TANULHATÓ a beszéd/előadástechnika kapcsán? És mi az, ami nem?
- "Én mérnök vagyok. Az én dolgom nem a szónoklás, nem az előadás!" Nagyon sok műszaki végzettségű embertől hallottuk mi már ezt. Mit kockáztat az, aki ezt komolyan is gondolja?
- Ön ismer jó szónoki képességű politikusokat? Tudja, hogy az ő beszédeik hogyan készülnek?
Kíváncsi a válaszokra? Töltse le, és hallgassa meg "Beszélgetés a beszédről" című hanganyagunkat. Ehhez nem kell mást tennie, mint megadnia a nevét és az e-mail címét.
Címkék
Legfrissebb...
Tartalom megosztása



