A terem kialakítása, befogadóképesség, fények
Két terem helyezkedik el egymás mellett, amelyek egymásba nyithatóak ugyan, de csak a fal egy töredék-szakaszán. Azaz egy nagy termet nem lehet belőlük kialakítani. Jól jön viszont ez a kialakítás, ha csapatokat kell időről-időre elkülöníteni egymástól.
A tréning tere
Mi 10+3 fővel használtuk a termet, kényelmesen elfértünk.
Elkülönítésre várva
Nagyon tetszett: a terem az épületen belül nagyon jó helyen található – bejárathoz, aulához, büféhez, mellékhelyiségekhez közel.
Bár két oldalon üvegezettek a falai, vastag függönyökkel kellőképpen ki lehet zárni a kíváncsi tekinteteteket. A megoldás egyik hátránya, hogy választanunk kell a természetes fény és a diszkréció között.
A mesterséges fények jól szabályozhatóak.
Szellőzés, klíma
A terem klimatizált, a klíma és a szellőzés több lépésben szabályozható, sajnos minden állásban elég erős alapzajjal üzemel, ezt leszámítva külső zajokból semmit sem észleltünk.
A szellőzés, a friss levegő utánpótlása a terem egyik gyenge pontja – ráadásul egyetlen ablakot sem sikerült kinyitnunk!
Berendezési tárgyak, eszközök
A terem asztalokkal, székekkel jól felszerelt, ezeket nehezebben ugyan, de át is lehet rendezni. A terem akkor is jól körbejárható, ha mindenki a helyén ül.
Mind a két teremben található egy-egy viszonylag kis méretű vetítőfólia. Beépített vetítő (projektor) nincs a teremben.
Hangosítás sincs, de ez a terem mérete miatt nem is szükséges.
Whiteboard tábla mind a két teremben található ugyan, viszont nagyon a széleken, ami felveti a kérdést: használhatóak-e érdemben? A táblához íróeszköz, táblatörlő nem volt, a portán állítólag ezek kérhetőek. Mi a saját eszközeinket használtuk.
Flipchart tábla nincs a teremben, sőt a helyszínen nem is sikerült kérnünk.
Az előadó "tere"
Pulpitus, emelvény nincs. (Szerencsére.) Van viszont elegendő hely az előadó(k) számára.
Elektromos csatlakozások, hálózat
230V-os csatlakozók találhatóak a falakon, ill. a padlózatban is. Ezek elhelyezkedése miatt azonban nem árt, ha hosszabbítóval készülünk.
Ethernet hálózati csatlakozók megtalálhatóak, ezt a hozzáférést azonban nem próbáltuk ki. 3G-s lefedettség jó térerővel elérhető volt (Pannon, Vodafone).
Egyéb
Egyik teremben sem találtunk órát.
A takarítószemélyzet a másnapi előadásig gondosan eltávolított mindent, amit a falra, táblára ragasztottunk.
Összegzés
A terem nem tökéletes ugyan, de 10-15 fő számára, workshop jellegű rendezvényekhez mindenképpen jó szívvel ajánljuk!