Ebben a példában egy ténylegesen lezajlott, PowerPoint-alapú előadás egy részletét mutatom be.
Képzeljen el egy PowerPoint-os előadást, ami éppen egy kevésbé élvezetes részénél tart. A téma kapcsolódik az orvosláshoz és az orvosokhoz, de a hallgatók nem orvosok. Ekkor, több szárazabb PowerPoint-fólia után megjelenik ez a kép, úgy 7 méteres átmérővel kivetítve:
Nem lehet nem odafigyelni, amikor egy ilyen kép "töri meg" a ritmust! Dr. House-t természetesen nem mindenki szereti, de ez itt másodlagos. Itt a figyelem tudatos visszaszerzése a cél.
Mielőtt ezt a fotót a PowerPoint-fóliára kivetítette volna, az előadó az "igazi" (hús-vér) orvosokra utalt. Aki ismeri a fotón szereplő filmszereplőt, annak egyértelmű az ellentmondás a hallottak és a PowerPoint-fólián látottak között. Ilyenkor a hallgatók körében megjelenik egy pillanatnyi zavar ("De hiszen ez nem egy igazi orvos…!").
A "zavarkeltés" természetesen tudatos az előadó részéről, mint ahogyan az is, hogy nem áll meg a "zavar keltésénél". Miközben a kivetített PowerPoint-fóliáról Dr. House mered a hallgatókra, az előadó így folytatja: "Aki nem ismerné, ő Dr. House, az egyik legnépszerűbb televíziós sorozat főszereplője. Azt tudtátok, hogy időnként ebben a sorozatban is feltűnik az általunk fejlesztett eszköz?". Ez a mondat választ ad arra a ki nem mondott kérdésre, hogy: "miért került ez a fotó a PowerPoint-fóliára?", azaz indokolja a zavarkeltést. Az már csak ráadás, hogy közben laza kapcsolatot teremt egy komoly téma és egy esti film könnyed élménye között.
Egy látszólag oda nem illő fotó, néhány másodperc, 2-3 mondat. Ez volt az ára, hogy az előadó a PowerPoint-os előadása során, előre megtervezett időpontban szerezze vissza az esetlegesen lankadó figyelmet.
Ez Ön szerint nagy ár?